C# Tesztautomatizáló - Gyakornok (HF20210323CsM)

Azt hiszem elmondhatom, hogy különleges csapatban dolgozom. Van köztünk jogász, IT-s, HR-es de még borász végzettségű kolléga is. Ami összeköt minket, hogy mind szerettünk volna az IT területén elhelyezkedni és építeni a tudásunkat. Illetve, hogy bátran ugrottunk egy nagyot (váltottunk akár karriert), hogy belevágjunk, egy számunkra sokszor ismeretlen, nagy lehetőséget ígérő területbe. Kitartóak , motiváltak vagyunk és szeretünk emberekkel foglalkozni. Mi alkotjuk az Application Service Desk csapatát az evosoft Hungary Kft.-nél. Csapatunk 2016 óta  fejlődik és szerez egyre több témát, amin dolgozhatunk, amivel nem csak a projektünk előre menetele, de a folyamatos egyéni fejlődés is biztosított. Mindezt pedig egy olyan cégnél tehetjük, amely élen jár a szoftver fejlesztésben, tesztelésben és üzemeltetésben. Büszkék vagyunk, ha látunk egy Siemens ipari darut,  vagy az orvosnál egy MR, CT illetve röntgen gépet, mert tudjuk, hogy mi is részt vettünk abban, hogy ezek létrejöjjenek. Ha Téged is érdekel az IT, de eddig nem ezt az utat választottad, vagy nem mélyrehatóan tanultad, de szeretnél egy olyan helyen dolgozni, ahol megismerkedhetsz vele, vagy mélyítheted a tudásod, akkor olvasd el mi várhat rád nálunk.

Feladatok:

  •  Automatizált tesztesetek implementálása C# nyelven a SIEMENS legkorszerűbb hajtástechnikai rendszereihez (mozgásvezérlő hardverek és hozzátartozó mérnöki szoftverkörnyezet)
  • Tesztkörnyezet és tesztautomatizálási keretrendszer továbbfejlesztése, karbantartása
  • Agilis módszertant követő fejlesztői csapatmunkában való aktív részvétel, szakmai egyeztetés
  • Intenzív kapcsolat magyar és külföldi kollégákkal, napi kommunikáció angol nyelven

Elvárások:

  • Folyamatban lévő szakirányú felsőfokú (mérnöki, informatikus) tanulmányok (aktív hallgatói jogviszony), szoftverfejlesztői szemlélet
  • Programozási alapismeretek, C# nyelv ismerete
  • Kommunikációképes angol nyelvtudás szóban és írásban
  • Logikus gondolkodás, fejlett rendszerszemlélet
  • Szisztematikus, precíz munkavégzés, agilis hozzáállás
  • Csapatmunkára való elkötelezettség
  • Tanulási hajlandóság

Előny:

  • Automatizálási technológiák iránti érdeklődés
  • Script írásban szerzett tapasztalat (pl.: PowerShell, batch fájlok)
  • Jó kommunikációs készség
  • Microsoft Team Foundation Server (vagy egyéb verziókövető rendszer) ismerete
  • Szoftverfejlesztési és -tesztelési módszertanok ismerete

Munkavégzés helye:

  • Budapest

Jelentkezz az alábbi linkre kattintva: https://karrier.evosoft.hu/register

 

További kérdés esetén, fordulj hozzánk bizalommal a következő telefonszámon: +36 (70) 519-6450

Jelentkezés

új vagyok itt ... ... már regisztráltam
REGISZTRÁCIÓ

Bejelentkezés